Felhasználónév:

Jelszó:

Új jelszó kérés / Segítség

Jonathán Csapat

Nyitott ifjúsági szervezetünket 2006 tavaszán hívták életre szülők és lelkes, pedagógus érzékenységgel is megáldott munkatársaink. Azóta már sok természetközeli egynapos rendezvényünk volt. A gyermekek és fiatalok alkotta csapat céljai között szerepel a természet megszerettetése, annak védelme, az egészséges életmód alapelveinek megtanulása, gyakorlása, és nem utolsósorban a Biblia által képviselt erkölcsi törvények átadása: a szeretet, az öröm, a békességkeresés, a segítőkészség, a szelídség, a kitartás, az önuralom. Jonathán-napjainkat vasárnaponként szervezzük. Minden alkalommal szellemi és fizikai-mozgásos feladatot is kapnak a korosztályonként és nemenként szerveződő őrsök. Programjainkat minden esetben valamilyen mottó fényében szervezzük. Az adott napok előtt két-három héttel korábban az őrsvezetők az új program helyszínén találkoznak, hogy az érdekes, vidám és tanulságos feladatokat pontosan meghatározzák, az előzetes teendőket szétosszák. Ezután kerül sor a mintegy 50-60 főt megmozgató Jonathán-napok eseményeire, amelyek során egyre több felejthetetlen nap emléke és tanulsága gyűlik emlékezetünkben.


Összefoglaló kisfilmjeink:
  1. Jonathán-nap - Kaposvár Deseda-tó
  2. Jonathán-nap - Törökkoppány
  3. Jonathán-nap - Nágocs
  4. Jonathán-nap - Tókaji parkerdő (Kaposvár)
  5. Jonathán-nap - Nágocs
  6. Jonathán-nap - Kaposvár Deseda-tó
  7. Jonathán-nap - Nágocs
  8. Jonathán-nap - Badacsony
  9. Jonathán-nap - Zengő (Mecsek)
  10. Jonathán-nap - Nágocs
  11. Jonathán-nap- Fehérkő vára (Kereki)

A csapat programjairól, működéséről részletesebben tájékozódhat a http://jonathan.adn.hu/honlapunkon.