/fejlec.png)
Nevelőszülők, munkatársak
Tartalom:
Működő nevelőcsaládok:
Munkatársak:
Működő nevelőcsaládok:
Amota család - Nágocs
1993 óta 12 gyermeket neveltek, két saját gyermekükön kívül. A sok gyermek ellátására jelentős gazdaságot, házi kertészetet hoztak létre, melyet magas szinten művelnek. A kiröpült gyerekek egyike Amerikában találta meg élete értelmét, másikuk rendszergazdaként, harmadikuk segédmunkásként dolgozik. Hárman nehezen találják meg saját útjukat, öten pedig még tanulnak, akik most is a nevelőszülőkkel élnek. Bábel család - Budapest
Öt gyermeket fogadott be a rendkívüli nevelőanyuka, közülük többen felnőttek, kettő sajnos a kallódás útját választotta. Jolcsi él még Marikával, súlyos testi és értelmi sérült, a mai napig 24 órás ápolásra és gépekre van szüksége az életben maradáshoz.
Bánhidi család - Nágocs
A hálózatunkon belül több gyermek is vendégeskedett náluk. Ezek a hetek segítséget jelenthettek azoknak a családoknak, akik erre a rövid időre pihenhettek, kikapcsolódhattak. Saját gyermekük nevelése mellett egy kamasz fiú segítségére voltak nagykorúvá válásáig, és átmeneti segítséget is nyújtottak egy serdülő lánynak, amíg visszatérhetett vér szerinti családjához.
Énekes család - Hegymagas
A házaspár nem kis vállalkozásba kezdett, amikor egyszerre három kisfiút hozott ki az intézetből. A tovaszálló évek után egyikük Miskolcra jár egyetemre, a két fiatalabb pedig még középiskolai tanulmányait végzi. Emellett a fiúk aktív társadalmi életet élnek: egyikük a tapolcai városi tévé egyik műsorvezetője, másikuk a tapolcai kórus tagja, kiváló népdal-előadó. Szabadidejükben gyakran vesznek részt mozgássérült-táborokon segítőként. "Énekesné György Zsuzsa vagyok, 1959. augusztus 28-án születtem Borsod megyében, Ózdon. Itt végeztem általános- és középiskolai tanulmányaimat. 1977-ben érettségi vizsgát tettem az ózdi József Attila Gimnáziumban. Ezt követően ötvös szakmai végzettséget szereztem, s 1979-ben Budapesten kezdtem dolgozni, mint aranyműves az Állami Pénzverőben. Két évig szakmai gyakorlati oktatást végeztem, öt tanítványomat segítettem az ötvös szakmához. 1982-ben házasságot kötöttem Énekes Ferenccel. Közös életünk Budapesten indult, saját gyermekünk nem született, de mindig szerettünk gyerekekkel foglalkozni. Megismerve a Biblia tanításait, egyre inkább megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk segíteni a rászoruló gyerekeknek. Férjemmel közösen elhatároztuk, hogy feladva budapesti állásunkat, lakásunkat, bekapcsolódunk a gyermeksegítő munkába. 1993. május 14-én Szabolcs megyéből három fiút hoztunk ki az intézetből: Mocsár Pétert, testvérét: Mocsár Tibort és Máté Bernátot. A gyerekek akkor hét, négy és három évesek voltak. Először öt évig Káptalantótiban éltünk, majd Hegymagason, ahol jelenleg is lakunk. A kezdeti nehézségek ellenére a jó Isten segítségével és támogatásával alakultunk egy családdá.
Szüleink Ózdon élnek, befogadták és szeretik a gyerekeket, édesapám sajnos meghalt 2001-ben. Ózd 360 km-re van tőlünk, így nehézséget okoz a személyes találkozás velük, s a segítségükre is csak akkor számíthatunk, ha pár hétig itt vannak nálunk.
A fiúk még tanulnak, Péter érettségi után cukrász szakmát szerzett, jelenleg a Miskolci Egyetemen tanul. Tibor leérettségizett, és a pincér szakmát sajátítja még el, de érdeklődik a média iránt is. Bernát szakács szakmát tanul, de inkább szociális gondozó szeretne lenni, s emellett énekelni tanul a zeneiskolában.
A Reménység Alapítvány keretein belül végezzük nevelői munkánkat, ami ugyan nem könnyű feladat, de talán az egyik legszebb hivatás. Mint nevelőszülők elmondhatjuk, hogy a gyerekekkel közös életünk során a jó Istentől mindannyian nevelést kapunk, hisz folyamatosan tanuljuk az önzetlen szeretetet, a türelmet, az egymás iránti kölcsönös tiszteletet, a kitartást az élet minden területén."
Katona család - Nágocs
Az egyedülálló édesanya kamaszlányait nevelte, amikor megkerestük két kisgyermek elhelyezésével. Egyikük, János, súlyos látássérült, sok probléma adódott magatartása körül is. Jelenleg már utógondozott, speciális iskolába jár Pécsre, számítástechnikát tanul. Erika még a helyi általános iskolát látogatja.
"Tabon, 1960-ban születtem. Itt Nágocson nőttem fel, férjhez mentem, és született két gyermekem. Férjem elhunyt, később és így lettem egyedülálló nevelőszülő.
Volt egy barátnőm, aki a mai napig is nevelőszülő, és hozzá jártam a gyerekeket gondozni, vigyázni rájuk. Tulajdonképpen onnan kaptam kedvet ehhez a hivatáshoz. Egy kisfiút szerettem volna.
Ezután eltelt körülbelül másfél év, amikor szóltak, hogy van egy kisfiú, akit nem tudtak hova elhelyezni, és akkor gondoltam (volt rá három napom), hogy én vállalnám - lányaim beleegyezésével. Az idősebbik lányom minden szó nélkül, egyből beleegyezett és örült is neki, de a kisebbik lányom először fenntartással fogadta. Amikor megtudta, hogy sérült, akkor viszont rögtön ragaszkodott hozzá, hogy befogadjuk. A rokonság könnyen elfogadta, látogatáskor is szeretettel puszilják, ölelik őket, nem zárkóznak el előlük.
Az első találkozás meglepő volt mindkettőnk számára. Jana nagyon eleven, mozgékony, hétéves kisfiú volt. Ő adta az "új életet" nekem, mert depressziós voltam előtte, de most újból volt értelme főzni, mosni, takarítani, óvodába vinni, hozni. Azóta felnőtt, 19 éves lett, a kapcsolatunk sajnos kissé viharossá vált.
Erika, Jana testvére egy hónappal később érkezett a csecsemőotthonból, ahol előtte három napot töltöttem el vele, hogy elfogadjon. Ő most éli kamaszkorát, 13 éves. Viszonyunk jó: mint anya-lánya. Nagyon jól megértjük egymást.
Még szerettem volna több rászoruló gyereken segíteni, ha tehettem volna, de sajnos nem állt módomban.
A szeretet, amit adni tudnak, szinte felülmúlja a saját gyerekeim szeretetét, jobban kimutatják, érezhetőbb. A lányaim mai napig segítenek az önállóságra nevelésükben."
Keresztes család - Nágocs
1997 óta összesen két saját gyermekük mellett hét gyermek nevelkedett náluk. Jelenleg négy gyermek tartózkodik családjukban, a többiek felnőttek. Heni ma már boldog családanya, Irénke viszont 16 évesen, hosszú daganatos betegség következtében elhunyt. A többiek még tanulmányaikat végzik általános és középiskolákban.
Kiss család - Nágocs
1991 óta három saját gyermekük mellé nyolc gyermeket fogadtak be, közülük még hárman élnek velük. A többiek több-kevesebb sikerrel elindultak az önállósodás útján, két kislányt pedig egy, az édesanyához közelebb eső nevelőanyukához helyeztek el. Állandó "átjáróház" szerepet is vállaltak, mivel többször voltak segítségére "úton levő" gyermekeknek anyaotthonból hazafelé vagy fordítva. Ezenkívül tapasztalataikkal sok nevelőcsalád munkáját támogatták.
Pintér család - Nágocs
"Pintér Róbertné vagyok, Pécsett születtem. Két gyermekünk, Csilla és Zoltán már 14 illetve 12 évesek voltak, amikor arra az elhatározásra jutottunk férjemmel - aki nagycsaládban nőtt fel, hiszen négyen voltak testvérek -, hogy szeretnénk egy gyermeket a családunkba fogadni. Olyat, akinek szüksége van gondoskodásra, szeretetre. Úgy gondoltuk, még van annyi energiánk, hogy otthont nyújtsunk, és ellássunk egy gyermeket. A jó Istentől kértünk vezetést, útmutatást, és ismerősök segítségét, tanácsát. Minden olyan simán és gördülékenyen ment, elég kötött munkahelyem ellenére. Mint később kiderült, az a gyermek, akit végül is megkaptunk, még meg sem született. Elvégeztem a gyermekfelügyelői tanfolyamot. Mire azzal végeztem, kb. két hónap szünet után kaptunk egy levelet, hogy meglátogathatunk egy gyermeket a csecsemőotthonban. Ahogy megláttam, rögtön megszerettük egymást. Kb. két héten belül már haza is vihettük. Akkor volt három és fél hónapos. Akkor még csak ennyi volt a vágyunk és a tervünk.
Egy jó kisbabát mindenki szeret. A gyermekeink is az újdonság varázsaként fogadták - Krisztinát - a "kistestvért". A rokonok, ismerősök, barátok között megoszlott a vélemény a nevelőszülőségről. Volt, aki azt mondta, miért kell nekünk más gyerekét nevelni. De leginkább elfogadást és bátorítást kaptunk. A későbbiekben azért mindenki tudomásul vette, hogy "nagycsalád" vagyunk.
Körülbelül két évvel később megkerestek bennünket hittestvéreink, hogy egy testvérpárt nem fogadnánk-e magunkhoz - ha már ilyesmire adtuk a fejünket -, mert hét évig nevelte őket egy néni, és vissza akarja vinni őket az intézetbe. Hely szűkében majdnem egy évig vajúdott a dolog. Közben felvettük a kapcsolatot a L'esperance Alapítvánnyal. 1995-ben elköltöztünk Káptalantótiba, egy nagycsalád befogadására készített házba, akkor került hozzánk Zsuzsi és Feri. Így indult a nevelőszülőségünk. Nem sokkal ezután egy kislány került hozzánk, Ramóna, akit egy szerető család azóta örökbefogadott.
2002. szeptember 1-jével újabb két kisgyermek került a családba. Attila másfél évesen, Emese három hónaposan, majd egy hónap múlva féltestvérük, Olivér.
Összesen 14 év telt el az első gondolat óta.
Csilla (saját lányunk): 30 éves, és László férjével a unokáinkat nevelik.
Zoltán (saját fiunk) szintén házas, felesége Rakonczai Zsófia, egy kisgyermekük született eddig.
Zsuzsi elvégezte a Kertészeti Szakközépiskolát, jelenleg önállósodni próbál Budapesten.
Feri negyedéves főiskolás Szekszárdon, szociális munkás szakon. Kitűnő tanuló, és önállóan tartja el magát. 2008. februárjától Tolna megye esélyegyenlőségi képviselője.
Krisztina, kamasz lányunk Kaposváron gimnáziumban tanul.
Olivér 5. osztályos, és sok harcon vagyunk túl, de látjuk a fejlődést is.
Attila a Módszertani Központ iskolájába jár Kaposvárra.
Emese nagycsoportos óvodás.
Az eltelt időben sok nehézségünk, bánatunk, de sok örömünk is adódott egyen-egyenként minden gyermekkel. Bízunk abban, hogy a szeretet és gondoskodás, amit adni tudtunk, maradandó lesz az életükben, és nem fogják elfelejteni, legalábbis a kellő időben eszükbe fog jutni, amit a családban tanultak, és hasznos, becsületes emberek lesznek."
Visnyei család - Nágocs
A Veszprém Megyei Szakszolgálat nevelőszülői voltak 2003-ig, akkor csatlakoztak hálózatunkhoz. Jelenleg három kamasz fiú él családjukban, mellette ők is értékes gazdálkodást folytatnak: kecskékkel, méhekkel és földműveléssel foglalkoznak. Gyermekeik jártasak a házi és ház körüli teendőkben. "Családunk 1996 tavasza óta nevelőcsalád. A gyerekeinkhez bejártak játszani a nágocsi Móra Ferenc Gyermekotthonból kis barátaik. Nagyon sokszor eljött hozzánk négy testvérpár, akik jól érezték magukat itt. Többször mondogatták nekünk, hogy hozzuk ki őket. Innen jött az ötlet, hogy mi is nevelőszülők legyünk. Felvettük a kapcsolatot a veszprémi szakszolgálattal, ők segítettek nekünk. Így kaptuk meg a gyerekeket. A férjem és jómagam is második házasságban élünk, mindkettőnknek van saját gyermeke az első házasságból. A gyerekeink már felnőttek, kirepültek a családi fészekből. Született egy közös gyermek, aki a nevelt gyerekekkel együtt nő fel. Velünk lakik a férjem édesanyja, így a gyerekeknek van mamájuk is. Tapasztalataink szerint három nevelt gyermekünk jól érzi magát nálunk, szeretnek itt lenni. Vidámak és elevenek.
Horváth László (Laci) 1997 óta van nálunk. A szüleivel, testvéreivel rendszeresen tartja a kapcsolatot. Minden tavaszi, őszi, téli szünetben egy hetet, nyári szünetben kétszer két hetet otthon tölt. Mikor ide került, nagyon félénk volt. Ötéves korában annyira beszédhibás volt, hogy alig lehetett megérteni, mit mond. Nehezen barátkozott meg velünk, hiányoztak a szülei. Mára már felnőtt, Kaposvárra, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás Iskolába jár, szakács szeretne lenni. Laci nagyon jól kijön a saját gyermekünkkel, olyanok, mintha édestestvérek lennének.
Tóth Ferenc Zoltán (Zoli) 1996-ban került hozzánk. Hatévesen kisebb volt, mint a saját gyermekünk, aki akkor hároméves volt. Nagyon eleven, jó kedvű, izgő-mozgó kisgyermek volt. Iskolába nyolcévesen ment, mert addigra nőtt akkorára, hogy elbírta a táskát. A közepes szintet hozta az általános iskolában. Édesanyjával tartja a kapcsolatot telefonon. Ha tudja vállalni az anyukája, a szünetben hazaviszi egy pár napra. Zoli Tabra jár a Rudnay Gyula Középiskolába, lakatos lesz. Ma már 19 éves felnőtt nagyfiú.
Máté háromévesen, 1997 tavaszán került a családba. Nem tudott menni, beszélni, pelenkás volt. A nyár végére megtanult járni, kezdett beszélni, tanulta a szavakat, elhagyta a pelenkát. Nagyon ragaszkodott hozzánk. Az édesanyját nem ismerte (ott hagyta a korházban, mikor megszületett). Kilencéves korában felvette az anyuka a kapcsolatot Mátéval. A mai napig csak a Máté hívja. Máté most hetedik osztályos, közepes tanuló. Még nem tudja, mi szeretne lenni, és hogy hova megy továbbtanulni."
Munkatársak: Kiss Szilveszter - intézményvezető
Elkötelezett, jelentős saját anyagi áldozatvállalás árán is, a szociális és gyermekvédelmi segítségnyújtás terén. Városi, kényelmes életét felcserélve családjával együtt vállalta 1992-ben a Somogy megyei kis faluba költözést, hogy ezután kitartó motorja lehessen intézményünk fejlődésének, gazdasági működésének. Életének egyik jellemző mottója: "A problémákat meg kell oldani." Bánhidi Tibor - szakmai vezető
1997 óta pedagógusa, majd 1998-tól szakmai vezetője nevelőszülői hálózatunknak. A bürokrácia támasztotta követelmények sem szegték kedvét a gyermekekkel való tényleges foglalkozást illetően. Kilenc éven keresztül zenét tanított, korrepetált is az intézménynél. Jelenleg is óraadóként dolgozik a helyi általános iskolában a gyermekotthon szakmai vezetése mellett. Ducza Ágnes - családgondozó, nevelőszülői tanácsadó
2007 óta dolgozik intézményünknél. Gyógypedagógiai tanulmányai mellett lelkiismeretesen dokumentálja a nevelőcsaládokkal és a vér szerinti szülőkkel kapcsolatos célokat, feladatokat, látogatja a családokat. Mindezeken túl türelmes lelkesedéssel készül gyermekeinkkel számos szabadidős programra.
Pintér Róbertné - gyermekvédelmi ügyintéző
Lelkiismeretes irodista, akire rá tudunk bízni több gordiuszi csomónak ítélt feladatot, hogy azután türelmes aprólékossággal megoldja azokat. Irodai munkája mellett sok gyermek nevelését vállalta és vállalja otthonában. Gyermekeink, nevelőszülőink iratanyagát kezeli.
Keresztes Endréné - gazdasági ügyintéző
Jó kedélyű, vidám lélek, aki a számok halmazával küzd felelősségteljes munkakörében. Tőle várjuk munkánk ellentételezésének kifizetését, ő segít minden gazdasági és sokszor egyéb ügyintézésünkben, részt vállal kirándulásaink, egyéb szabadidős programjaink kiváló szervezésében.
Keresztes Móni - gyermekfelügyelő
Pécsen csecsemő- és gyermekápoló szakon végzett munkatársunk jelenleg gyermekeink szabadidejében szervez kézműves és fejlesztő foglalkozásokat, és vállal gyermekfelügyeletet. Közelről ismeri a befogadott gyermekek várható viselkedését, mivel maga is nevelőcsaládban nevelkedett. Bánhidiné Koppány Boglárka - utógondozó
Középiskolai tanárként került Nágocsra, akkor fiúosztályokban dolgozott, majd meghívás útján 2003 őszétől dolgozik intézményünknél, kezdetben nevelőszülői tanácsadóként. GYES után utógondozói teendőkkel foglalkozott, hosszú betegsége miatt azonban jelenleg táppénzen van.